#04 "Szeretlek!"

/Tifany/

Harry ijedten végig nézett rajtam, majd az ajtót kezdte ütni.

-Niall, azonnal engedj ki!

-Hidd el, a te érdekedben teszem!-hangzott a felelet

-Niall!-kiálltott utána, mert Niall közben kiment a szobából, és becsukta az ajtót.

/Niall/

-Hé Niall, Harry hol van?

-Öhm, azt mondta pihenni akar. Nehéz délelöttje volt....-vágtam ki magam

-Akkor beköszönök hozzá!-indult el Liam a lépcső felé

-Azt kérte, ne zavarjuk!-mondtam

-Ó, hát akkor menjünk!-mondta, majd a kocsi kulcsot felvéve, elindult az ajtóhoz

-Várjatok! Hozom Kevint!-kiáltott fel Louis

-Louis, könyörgöm, hagyd itthon azt a műanyag galambodat!-fogta a fejét Zayn

-Ti nem is szeretitek Kevint! Akkor itthon maradok!-vágódott le sértődötten a kanapéra

-Jó! Hozd!-mondtam lemondóan

-Niall!-kiálltottak rám

-Mi van? Inkább hallgassuk Harry beszólásait egész héten, mert nem tudott pihenni?-kérdeztem

-Igaz! Menjünk!

/Harry/

-Niall!-ütöttem megállás nélkül a szekrényajtót kétségbe esetten

-Befejezted?-kérdezte Tifany karbatett kézzel

-Úgy tűnik?-vágtam oda flegmán

-Harry, elmondanád mi a franc bajod van?
Leültem egy cipős dobozokból rakott kupac tetejére, és gondolkodni kezdtem. Mi bajom van? Igazából semmi. Semmi olyan, ami miatt így kéne viselkednem, de az érzések, amiket kivált belőlem, úgy érzem előbb-utóbb felfalnak. Mázsás súlyként nehezednek rám, és képtelen vagyok felfogni, hogy itt van, és ez engem nem is érdekel. Ha ránézek, eszembe jut az a kis kölyök három éve, aki a legjobb barátjának hitte, de egy idő után elkezdett többet érezni. Annyi eszem nekem is volt, hogy egy szerelem tönkre tehet egy barátságot, így el akartam menni. Elmenekülni az érzéseim elől. Minél távolabb a helytől, ahol ezek az érzések bejutást nyertek a fejembe. Ahogy a gondolatmenetem végére értem, lopva végignéztem rajta. Hirtelen leplezhetetlen vágyat éreztem, hogy megöleljem. A szemeim könnybe lábadtak, és nem tudtam mit kéne tennem. Mintha nem tudtam volna parancsolni a testemnek, felálltam és szorosan a karjaimba zártam.
-Hiányoztál!-suttogtam
-Ez az a Harry, akit szeretek! De miért nem jelentkeztél?-kérdezte átölelve engem
A kérdésére megfagyott bennem a vér. Három év. Három évig türtőztettem magam. Három évig volt bennem, hogy elmondom, de nem nyílt rá alkalom. Amikor pedig megvolt e lehetőség, egyszerűen féltem. Féltem, hogy mit válaszol, féltem,, hogy egyszerűen a képembe nevet. Féltem bevallani. Három élvig ment ez, de most már nem bírom tovább. Elengedtem, és ismét leültem a kupacra.
-Mert...-kezdtem bele-Mert féltem.
-Mitől féltél?-guggolt le elém
-Hogy utolér a múltam!
-Tessék?
-Tifany, szeretlek!-mondtam ki csukott szemmel-Szeretlek, de féltem, hogy ez az érzés tönkreteheti a barátságunkat. Féltem, hogy kinevetsz, hogy... Hogy kölcsönös-e.-hajtottam le a fejem
-Harry én....-állt fel
Én is elhagytam az iménti elfoglalt helyzetem, és közelebb lépve hozzá, megfogtam az arcát. A szemei könnybe lábadtak, és a sírás határán volt. Végig a szemébe néztem. Az ajkaink egymáshoz közelítettek, végül összeértek. Éreztem, hogy ez a csók nem szerelmi csók. Ez egy kétségbe esett búcsúcsók volt. Mikor eltávolodtunk egymástól, megeredtek a könnyei, az enyémekkel együtt.
-Sajnálom...-folytak össze a szavai-Sajnálom, de én nem szeretlek.
-Nem akartalak látni, mert tudtam, hogy a válaszod nem lesz. Féltem, hogy összetöröd a szívem.-ültem le vele szemben
-Én, annyira sajnálom. Kérlek, bocsáss meg!
-Barátok?-kérdeztem megtörölve a szemem, halványan mosolyogva
-Nem lehetek önző Harry. Nem tehetem ezt veled.-kezdett ismét sírásba
-Szükségem van rád!-mondtam, majd átöleltem
Hirtelen a szoba ajtó keserves nyikorgással kinyílt, mire mindketten felálltunk, és egy utolsó pillantást vettetünk egymásra. Mindkettőnk szeme a sírástól vöröslött, majd egy halvány mosoly kíséretében a szekrényajtóra szegeztük a tekintetünket.