-Tif? - Kérdezte Niall, és a tekintetem kereste, amit én próbáltam az övétől minél messzebb tartani.
Hirtelen rezegni kezdett a mobilom. Megfordítottam, mivel eddig kijelzővel lefelé hevert az asztalon. Harry neve villogott.
-Ne...Nekem most mennem kell! - Mondtam, és ahogy kimondtam, már fel is álltam, és ott hagytam a zavarodott Niallt az étteremben. -Igen? - Szóltam bele a telefonba.
-Elmondtad neki?-Hallatszott Harry reszelős hangja.
-Nem tudtam!-Törött el a mécses.
-Oké, akkor találkozzunk nálad! - Mondta, és a hangja érezhetően nyugodtabb lett.
-Nem Harry! Ezt be kell fejeznünk, jó? Szörnyen érzem magam! - Mondtam, majd magamat is meglepve nyomtam ki a telefont. Nekidőltem a mögöttem álló épületnek, és egy pillanatra lehunytam a szemeimet. Kinyitva azokat Niall dühös arcával találtam szemben magam. Nem mondott semmit, csak nézett. Tekintetét az enyémbe fúrta, és elég volt ránéznem, máris erősödött a bűntudatom.
-Én...Én csak...-Kezdtem bele, de ő megelőzött.
-Nem tudok mit mondani.- mondta, mire lesütöttem a szemem. Kínosan felnevetett, majd ismét rám nézett. -Szóval őt segíted? - kérdezte, bár ezt költőinek szánhatta, mert mikor furcsállva ránéztem, az arcán nem tükröződött, hogy várt volna a válaszomra.
-Tessék? - kérdeztem, mire ijedten rám nézett, majd magyarázkodásba kezdett.
-Semmi, csak... Tudod... Ő.... Izé... - simogatta zavartan a tarkóját.
-Niall! - mondtam sürgetve.
-Jó!-Sóhajtott.- De nem itt! - mondta, majd megfogva a karom, húzott maga után.
*
A házunkhoz érve becsukta az ajtót, majd várakozóan nézett rám.
-Mi az? -Kérdezte, mikor már sokadik perce bámul rosszalóan.
-Apropó futás...-Kezdte, mire nyeltem egy nagyot.
Tudtam mire utal, és úgy érzem, nem tudom megtenni. Mondjam el neki? Összetörik a szíve, és talán soha többé nem szól hozzám, amitől pedig nekem töri össze a szívem. Behunytam a szemeim, hogy készen álljak arra, hogy simán csak kimondjam. Nem lennék kész erre máshogy, szóval kénytelen vagyok így, érzelem mentesen közölni, hogy, bár nem vagyunk együtt hivatalosan, és még csak egy randink volt, de végülis megcsaltam. Hiába kertelnék, vagy szépíteném. Így van, és ami a legszomorúbb, épp Harryvel.
-Tegnap este...-csuklott el a hangom.-Miután elmentél, Harry átjött és...-Mondtam, de nem tudtam folytatni. Hirtelen két erős kar szorítását éreztem a vállaimon, majd megráztak.
-És...? - Várt a befejezésemre.
Lesütöttem a szemem. Nem bírtam volna ki a szemébe nézve mondani.
-Megcsókoltam.-Egy sóhajtást hallottam, majd egy puffanás jelezte, hogy a bejárati ajtó mellett álló asztalkára ütött. A hirtelen erős hang hatására még szorosabban csuktam össze a szemhéjaimat, és megrezzentem. Ahogy újabb és újabb alkalommal hallottam a hangokat, eluralkodott rajtam a félelem.
/Niall/
Ahogy kimondta a szavakat, amiktől féltem, hogy elfognak hangozni, és Harryhez lesz köze, elöntött a forróság. Dühös lettem, aminek levezetését jobbnak láttam, minthogy magamban tartsam. A mellettem álló kis asztalt kezdtem ütni, ami így, visszagondolva óriási baklövés volt a részemről. Hirtelen eszembe jutott Harry önelégült arca az utcán, mikor összetalálkoztunk. Tudtam, hogy nem éjszakázott otthon, de azt reméltem, hogy valamelyik ribancával tölti. Sűrűn fordul meg az autója a közismert "sarkokon", de arról álmodni sem mertem, hogy pont Tif lesz az, aki kezdeményez. Pedig tudtam. Legbelül tudtam, hogy ez meg fog történni. Vettem egy nagy levegőt, majd Tifre néztem. Sírt. Összeszorított szemhéjakkal sírt, és remegő kezeivel törölgette a könnyeit. Egész teste remegett, és látszott hogy fél. Tőlem? Ennyire megijesztettem volna? Elszállt az eszem. Azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Bátortalanul léptem egyet felé, mire felnézett rám. Tekintetéből sütött a félelem. Könnybe lábadt a szemem.
-Ne haragudj!-suttogtam, majd átöleltem.
Érezhetően megkönnyebbült, amit egy sírás utáni elfojtott sóhaj jelzett. Könnyű testét meg kellett tartani. Tudom, hogy nem nagy dolog, de azt hiszem ilyennek még nem látott. Indulatos voltam, és nem gondolkodtam, pedig jobban belegondolva szívesebben ütöttem volna Harryt, mintsem előtte legyek ilyen. Annak ellenére, hogy erősnek mutattam magam, egy kis ésszel ki lehetett, hogy érzékenyen érintett, amit tett. Fájt. Legszívesebben eltűntem volna. De nem tettem. Úgy éreztem, itt kel maradnom. Csak csendben öleltem volna, de volt még egy kérdés, ami bántott. Percekig fogalmaztam magamban, hogy hogyan tudnám fájdalommentesen, de egyértelműen megkérdezni.
-És...-Kezdtem bele, mire éreztem, hogy az előbbi kényelmes pózból hirtelen kihúzza magát.-Csak...-Mondtam, de egy idő után sem tudtam folytatni. Képtelen voltam még rágondolni is, nemhogy kimondani!
-Csak csók volt.-Suttogta alig hallhatóan.
Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Ne haragudj!-suttogta.
-Nem haragszom.-Mondtam, majd közelebb hajolva az arcához, megálltam.
Ő is hajolt, majd szintén megállt. Egy kósza pillanatra összeakadt a tekintetünk, majd kivette az egyik kezét az ölelésemből, és az arcomra téve közelebb hajolt, és megcsókolt. Először csak apró puszikat hagyott az ajkaimon, ahol elválásunk után is bizsergést éreztem.
-Szeretlek!-suttogta, mire lefagyta, majd elmosolyodtam.
-Én is.-Mondtam, majd ismét megcsókoltam.
*Hanna
-Ne haragudj!-suttogtam, majd átöleltem.
Érezhetően megkönnyebbült, amit egy sírás utáni elfojtott sóhaj jelzett. Könnyű testét meg kellett tartani. Tudom, hogy nem nagy dolog, de azt hiszem ilyennek még nem látott. Indulatos voltam, és nem gondolkodtam, pedig jobban belegondolva szívesebben ütöttem volna Harryt, mintsem előtte legyek ilyen. Annak ellenére, hogy erősnek mutattam magam, egy kis ésszel ki lehetett, hogy érzékenyen érintett, amit tett. Fájt. Legszívesebben eltűntem volna. De nem tettem. Úgy éreztem, itt kel maradnom. Csak csendben öleltem volna, de volt még egy kérdés, ami bántott. Percekig fogalmaztam magamban, hogy hogyan tudnám fájdalommentesen, de egyértelműen megkérdezni.
-És...-Kezdtem bele, mire éreztem, hogy az előbbi kényelmes pózból hirtelen kihúzza magát.-Csak...-Mondtam, de egy idő után sem tudtam folytatni. Képtelen voltam még rágondolni is, nemhogy kimondani!
-Csak csók volt.-Suttogta alig hallhatóan.
Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Ne haragudj!-suttogta.
-Nem haragszom.-Mondtam, majd közelebb hajolva az arcához, megálltam.
Ő is hajolt, majd szintén megállt. Egy kósza pillanatra összeakadt a tekintetünk, majd kivette az egyik kezét az ölelésemből, és az arcomra téve közelebb hajolt, és megcsókolt. Először csak apró puszikat hagyott az ajkaimon, ahol elválásunk után is bizsergést éreztem.
-Szeretlek!-suttogta, mire lefagyta, majd elmosolyodtam.
-Én is.-Mondtam, majd ismét megcsókoltam.
*Hanna
