*Tif*
A szoba incidenst valahogy még túléltük, de a hírt, amit másnap kaptunk, valahogy nehéz volt feldolgozni. Miután mindenki elfoglalta a sarkát a csöppnyi fürdőszobában, ahova bekényszerültünk öten,megpróbáltunk elaludni, és ez így ment egész hosszú ideig, míg nem feladtuk.
-Nyomja a kád a hátam. - Nyöszörgött Louis
-Ne dőlj neki! - Tanácsoltam
-Akkor a padló nyomja.
Sóhajtottam, és szó nélkül hagytam az utolsó mondatát. A miértje elég egyszerű: Nem tudtam mit mondani rá. Az egész éjszakát betöltötték az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések jelentették, így inkább úgy döntöttünk, hogy elfoglaljuk magunkat, ami egyet jelentett, beszerezzük hozzá a kellékeket. Egy XXL-es póló hevert az ajtó mellé állított kis kosárban, a szálloda logójával, valamint egy rövidnadrág, így hát felvettem azokat, inkább, mint a kis minimben, és kiléptem az elsötétített folyosóra.
-
Az este voltaképpen viccesen telt, eltekintve attól az egyetlen, ám igen meghatározóan kellemetlen szituációtól, mikor elromlott a zár, és Harry, Niall és én beszorultunk a fürdőbe, és egymást bámultuk némán. Az egész odáig fajult, hogy Harry sokáig Niallt nézte, várva a reakcióját, ahogy én is, ő viszont Harryt bámulta utálattal a szemében. Hát akkor jó! - gondoltam, majd elkezdtem dörömbölni az ajtón, ami természetesen egyikünknek sem jutott eszébe odáig. Egy fiatal portás nyitotta ki meglepetten, mire a következő szöveggel: "Köszönöm, köszönöm!" nyomtam a szám az arcára. Szegény megilletődve nézett, majd Niall elküldte a francba (bár ezt nem szabadott volna meghallanom) és másnap haza mentünk. Azóta már eltelt pár nap, amíg mindannyian kábák voltunk, és fel sem fogtuk a napok múlását, majd el voltunk foglalva az igencsak érdekes időjárás jelentéssel, miszerint erős havazás várható, ami meg is jött természetesen.
----
Teljesen elvesztem a téli tájban. Jó érzés volt, ahogy a meleg szobából nézhettem a kinti vihart. Ahogy egyre csak néztem ki az ablakon, kirázott a hideg. Oda képzeltem magam, a semmi közepébe, ilyen időben. Annyira beleéltem magam, hogy elkezdtem remegni. Nem fáztam, csak remegtem. El voltam varázsolva. A hópihék csillag alakot öltve, lomhán hullottak a már így is magas hóba. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a vállaimon. Megfordultam, hogy lássam ki az, mire ajkait az enyémre nyomta. Nem tudom miért, de élveztem. Tudtam, hogy helytelen, de legbelül valahogy mégis kívántam. A csésze kicsúszott a kezemből, és hangos csattanással ért földet. A csók után kinyitottam a szemeim, majd belenéztem az övéibe. "Szeretlek" Suttogta. "én is! Menjünk innen, csak mi ketten! Menjünk el!" Mondtam neki, majd újabb csókért hajolt hozzám. "Ne várj, Harry, ezt másnak is meg akarom mutatni!" De ugye tudod, hogy csak azért csinálod, mert Niallnek barátnője van?!" Mondta, mire eltátottam a számat. "Hogy mije van?" Kérdeztem ijedten. "Barátnője!" Ballagott le egy magas vörös hajú lány az emeletről Niall oldalán. "bizony baby!" mondta, majd gusztustalanul fájó csókot váltottak egymással, mire felültem. Csak egy álom volt!
-Minden rendben? - Jött be az iménti álomban főszerepet játszó szőkeség a kezeiben egy-egy csésze forrócsokival.
-Igen! - suttogtam. - Figyelj... - Kezdtem bele, de félbe szakított.
-Nem akarok felnőni. Nem akarom megbeszélni a problémáimat. Egyszerűen csak duzzogni akarok, úgy, hogy észrevegyék, és ők változtassanak. - mondta, majd felém nyújtotta az egyik csészét. Belekortyoltam, majd folytattam.
-Kik azok, az "ők"? - Kérdeztem.
-Akik a problémáért felelősek. Szeretném úgy érezni, hogy a gondokért nem én vagyok a hibás, és nem is nekem kell őket megoldani.
-Néha csak le kell ülni, és átgondolni mindent. Hogy miket miért csináltunk, és rájövünk, hogyan kell őket megoldani.
-Kivéve, ha abban a problémában többen is szerepelnek. Nehéz visszaépíteni azt, amit olyan könnyű volt lerombolni.
-Pont ezért szép az élet. A kötődéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk. Soha sem késő önmagadnak lenni, csupán egy dolog kell hozzá! - Mondtam
-Mi? - Nézett rám fáradtan. Látszott rajta, hogy ez az egész mindenség, ami körülvesz minket, leamortizálja. Hogy belefáradt az örökös harcba, és hogy rájött, hogy Harry és én már rég feladtuk az ellene való versenyzést, csak őt hajtotta tovább a versenyszellem, megnehezítve ezzel a napjait.
-Te! - suttogtam, majd mélyen a szemébe néztem. - Ugye rólunk van szó? - Kérdeztem egy kis szünet után.- Harryről, és rólam.
Egy aprót bólintott.
-Helyre akarom hozni.
-Helyre hozni mit? - Kérdeztem
-Mindent! A Harryvel való barátságomat, és.... minket!
Sötét volt a szobában. Az ajtó résnyire volt nyitva, de ennyi elég is volt. A folyosóról egy kevés fény szűrődött csupán be. Az egész házat kellemes meleg, ás fahéj illat árasztotta el. Csend volt, csupán a másik négy fiú karácsonyozása hallatszott fel halkan. Némán ültünk egymással szemben. Egyikünk sem szólt semmit. A szemei nyugalmat sugároztak, és talán ez volt a legkellemesebb minden eddig felsorolt tény közül. Elég közel ültünk egymáshoz, mégis nagyon távol voltunk. Egy szakadék volt köztünk, ami mindkettőnket zavart, illetve, mindhármunkat. Közelebb hajolt, majd megfogta a kezem. Valamiért ideges lettem, mintha valami nagy dolgot akart volna közölni, pedig nem volt nagy. Nem volt hosszú, nem volt nehéz, mégis annyi érzelem volt benne. Az embernek igazán fel kell nőni ahhoz, hogy ezt az igazsághoz közel állva mondja, és talán ez hatott meg benne a legjobban. Ő már felnőtt a feladathoz, rajtam a sor.
*Hanna
-Nyomja a kád a hátam. - Nyöszörgött Louis
-Ne dőlj neki! - Tanácsoltam
-Akkor a padló nyomja.
Sóhajtottam, és szó nélkül hagytam az utolsó mondatát. A miértje elég egyszerű: Nem tudtam mit mondani rá. Az egész éjszakát betöltötték az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések jelentették, így inkább úgy döntöttünk, hogy elfoglaljuk magunkat, ami egyet jelentett, beszerezzük hozzá a kellékeket. Egy XXL-es póló hevert az ajtó mellé állított kis kosárban, a szálloda logójával, valamint egy rövidnadrág, így hát felvettem azokat, inkább, mint a kis minimben, és kiléptem az elsötétített folyosóra.
-
Az este voltaképpen viccesen telt, eltekintve attól az egyetlen, ám igen meghatározóan kellemetlen szituációtól, mikor elromlott a zár, és Harry, Niall és én beszorultunk a fürdőbe, és egymást bámultuk némán. Az egész odáig fajult, hogy Harry sokáig Niallt nézte, várva a reakcióját, ahogy én is, ő viszont Harryt bámulta utálattal a szemében. Hát akkor jó! - gondoltam, majd elkezdtem dörömbölni az ajtón, ami természetesen egyikünknek sem jutott eszébe odáig. Egy fiatal portás nyitotta ki meglepetten, mire a következő szöveggel: "Köszönöm, köszönöm!" nyomtam a szám az arcára. Szegény megilletődve nézett, majd Niall elküldte a francba (bár ezt nem szabadott volna meghallanom) és másnap haza mentünk. Azóta már eltelt pár nap, amíg mindannyian kábák voltunk, és fel sem fogtuk a napok múlását, majd el voltunk foglalva az igencsak érdekes időjárás jelentéssel, miszerint erős havazás várható, ami meg is jött természetesen.
----
Teljesen elvesztem a téli tájban. Jó érzés volt, ahogy a meleg szobából nézhettem a kinti vihart. Ahogy egyre csak néztem ki az ablakon, kirázott a hideg. Oda képzeltem magam, a semmi közepébe, ilyen időben. Annyira beleéltem magam, hogy elkezdtem remegni. Nem fáztam, csak remegtem. El voltam varázsolva. A hópihék csillag alakot öltve, lomhán hullottak a már így is magas hóba. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a vállaimon. Megfordultam, hogy lássam ki az, mire ajkait az enyémre nyomta. Nem tudom miért, de élveztem. Tudtam, hogy helytelen, de legbelül valahogy mégis kívántam. A csésze kicsúszott a kezemből, és hangos csattanással ért földet. A csók után kinyitottam a szemeim, majd belenéztem az övéibe. "Szeretlek" Suttogta. "én is! Menjünk innen, csak mi ketten! Menjünk el!" Mondtam neki, majd újabb csókért hajolt hozzám. "Ne várj, Harry, ezt másnak is meg akarom mutatni!" De ugye tudod, hogy csak azért csinálod, mert Niallnek barátnője van?!" Mondta, mire eltátottam a számat. "Hogy mije van?" Kérdeztem ijedten. "Barátnője!" Ballagott le egy magas vörös hajú lány az emeletről Niall oldalán. "bizony baby!" mondta, majd gusztustalanul fájó csókot váltottak egymással, mire felültem. Csak egy álom volt!
-Minden rendben? - Jött be az iménti álomban főszerepet játszó szőkeség a kezeiben egy-egy csésze forrócsokival.
-Igen! - suttogtam. - Figyelj... - Kezdtem bele, de félbe szakított.
-Nem akarok felnőni. Nem akarom megbeszélni a problémáimat. Egyszerűen csak duzzogni akarok, úgy, hogy észrevegyék, és ők változtassanak. - mondta, majd felém nyújtotta az egyik csészét. Belekortyoltam, majd folytattam.
-Kik azok, az "ők"? - Kérdeztem.
-Akik a problémáért felelősek. Szeretném úgy érezni, hogy a gondokért nem én vagyok a hibás, és nem is nekem kell őket megoldani.
-Néha csak le kell ülni, és átgondolni mindent. Hogy miket miért csináltunk, és rájövünk, hogyan kell őket megoldani.
-Kivéve, ha abban a problémában többen is szerepelnek. Nehéz visszaépíteni azt, amit olyan könnyű volt lerombolni.
-Pont ezért szép az élet. A kötődéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk. Soha sem késő önmagadnak lenni, csupán egy dolog kell hozzá! - Mondtam
-Mi? - Nézett rám fáradtan. Látszott rajta, hogy ez az egész mindenség, ami körülvesz minket, leamortizálja. Hogy belefáradt az örökös harcba, és hogy rájött, hogy Harry és én már rég feladtuk az ellene való versenyzést, csak őt hajtotta tovább a versenyszellem, megnehezítve ezzel a napjait.
-Te! - suttogtam, majd mélyen a szemébe néztem. - Ugye rólunk van szó? - Kérdeztem egy kis szünet után.- Harryről, és rólam.
Egy aprót bólintott.
-Helyre akarom hozni.
-Helyre hozni mit? - Kérdeztem
-Mindent! A Harryvel való barátságomat, és.... minket!
Sötét volt a szobában. Az ajtó résnyire volt nyitva, de ennyi elég is volt. A folyosóról egy kevés fény szűrődött csupán be. Az egész házat kellemes meleg, ás fahéj illat árasztotta el. Csend volt, csupán a másik négy fiú karácsonyozása hallatszott fel halkan. Némán ültünk egymással szemben. Egyikünk sem szólt semmit. A szemei nyugalmat sugároztak, és talán ez volt a legkellemesebb minden eddig felsorolt tény közül. Elég közel ültünk egymáshoz, mégis nagyon távol voltunk. Egy szakadék volt köztünk, ami mindkettőnket zavart, illetve, mindhármunkat. Közelebb hajolt, majd megfogta a kezem. Valamiért ideges lettem, mintha valami nagy dolgot akart volna közölni, pedig nem volt nagy. Nem volt hosszú, nem volt nehéz, mégis annyi érzelem volt benne. Az embernek igazán fel kell nőni ahhoz, hogy ezt az igazsághoz közel állva mondja, és talán ez hatott meg benne a legjobban. Ő már felnőtt a feladathoz, rajtam a sor.
*Hanna
