#24 Kérdések és Tévedések

 Sziasztok drágák, ne haragudjatok a késésért, tudom, hogy nagyon ritkán vannak új részek, és eléggé rendszertelenül, de ahogy van időnk, hozzuk az új részeket. Őszintén remélem, hogy megéri nektek. Próbálok minél hosszabbakat, és jobbakat hozni, remélem ez a hosszabb rész kárpótol titeket kicsit! 

Amit véget ért a csókjuk, elkezdtem feléjük rohanni. Fejben már elképzeltem, mit is fogok tenni/mondani neki, mikor a lábaim legyökereztek. Olyat láttam, amiről soha életemben nem akartak elhinni, hogy valaha is látni fogom. Az alatt a röpke pillanat alatt, ahogy egymás szemébe néztek, Tif láthatóan beleszerelmesedett Harrybe. Minden érzelem kiült az arcára. A boldogság, a szerelem, a csodálat. Nem lehet! Eddig legalább annyival tudtam magam boldogítani, hogy a románcuk mű, és megrendezett. Ezt innentől már nem mondhattam el. Az én tündökletes Tifanym abban a pillanatban ábrándos kislánnyá változott. Olyat láttam a szemeiben, amit a velem töltött ideje alatt sosem. Legszívesebben üvöltöttem volna. Hogy lehet ez? Mit ronthattam el? Mikor történt mindez? Erősen törtem a fejem, hogy hagyhattam a dolgokat ennyire kicsúszni a kezeim közül.

*Tifany szemszöge*

Az a csók meglepett, de ami utána következett még inkább. Harry szemeibe nézve emlékképek rohantak meg. Minden akkor még érthetetlen tett, hirtelen értelmet nyert.  Nem tudtam mást tenni, mint bámultam a szemeibe, és mintha egyre mélyebbre zuhannék. Menthetetlenül beleestem, pedig szentül meg voltam óla győződve, hogy Niall iránt érzem ugyanezt. Az ember nem lehet egyszerre két emberbe szerelmes. Mikor észhez tértem, ránéztem az ajkaira, és azonnal a kiszúrtam, a sminkkel ugyan gondosan elrejtett kis sebet, de túl közel voltam, hogy ne vegyem észre.

-Jól vagy? - suttogtam

-Persze, miért ne lennék? - szűrte ki az automatikusan mosolygó ajkai közül.

-A szád... 

-Ja, már nem vészes! - mondta, majd rám mosolygott. Viszonoztam a gesztust, majd gyorsan besiettünk a díjátadóra, ahol már sztárok tömbkelege várta a fiúkat, mint utolsó díszvendégeket. Mindenki mese szép volt. Engem főleg a ruhák varázsoltak el. Csillogó szemekkel figyeltem, mi történik a sztárvilágban, és nagyon jó volt egy kicsit a részesévé válni ennek a teljesen más életformának is. Harry mellettem foglalt helyet, és mikor kicsit csöndesedtek az emberek, közel hajolt a nyakamhoz, és adott rá egy puszit. Beleborzongtam az érzésbe.
- Harry! - suttogtam
- Hm? - mosolygott
- Ki kell mennem a mosdóba. - suttogtam kelletlenül. Fél szemöldökét felvonta, mintha csak meg akarta volna kérdezni, "pisilned kell?".
- Meg akarom igazítani a sminkem. - ráztam a fejem.
- Oké, de siess, nem sokára mi jövünk. - Mondta, majd felállt, hogy ki tudjak menni, amit megkönnyített, hogy a sor legszélén álltunk.
- ha nem jönnék vissza öt percen belül, kijöhetsz értem! - Nevettem fel halkan.
Kiérve a folyosóra, a feliratokat kezdtem böngészni. Nehézkesen megtaláltam a mosdót, és elindultam, mikor az egyik ajtó előtt elhaladva valaki berántott a sötét helyiségbe.

*Niall*

Már folyt a díjak átadása, mikor észre vettem, hogy Tif és Harry halkan beszélgetnek. Bosszantott. Nem is az, hogy hallottam őket, hiszen nem így volt. Bosszantott a boldogságok. Bosszantott, hogy az enyém lehetne az a boldogság, ha nem vagyok ilyen vak idióta. Tifa hirtelen felállt, és az ajtók felé indult. Ez volt a tökéletes alkalom, hogy beszéljek vele. Tudnom kell, mi volt az a pillantás. Mi ez az egész. Mikor már kiértem, nem láttam sehol. Gondoltam, a mosdóba megy. Fogalmam sem volt, mit fogok neki mondani, vagy egyáltalán hogy akarom tálalni, amit mondanék neki. Átmentem a "B" folyosóra, ahol rövidebb idő alatt tudok odaérni.  Ahogy kiértem volna a raktár elé, megpillantottam. Eluralkodott rajtam valami, amit nem tudtam megfékezni. Hirtelen felindulásból berántottam Tifet az ajtón, aki ijedtében nem is tudott reagálni, csak automatikusan indult a teste abba az irányba, amelyikbe én kényszerítettem. Mikor lesett neki, hogy mi is történik, már késő volt megszólalni.

*Tifany*

-Niall, te mit... - kezdtem bele, de ő erőszakosan kapcsolta a száját az enyémre, miközben neki nyomott a hideg falnak. Megijedtem. Hirtelenjében nem tudtam mit kéne csinálnom. Túl gyengének bizonyultam vele szemben, ami ezúttal egyáltalán nem tetszett. Mi ez az egész? Ez nem Niall! Ő mindig gyengéd, sosem használná ki, még az ilyen helyzeteket sem. Nem tudtam semmire sem gondolni. Semmi sem tűnt értelmesnek. Hosszú percek teltek el, mire végre leszállt az ajkaimról. Dühösen néztem rá, mire felindultam elkezdte birizgálni az övcsatját, amitől megijedtem.

-Mi... Mi-it akarsz csinálni? - Kérdeztem, és tettem egy lépést hátra, de a fal megakadályozott, hogy tovább haladjak. Nem is mertem arra gondolni, amire valójában gondoltam, és reméltem, hamar elmúlik ez a szörnyű gondolatmenet a fejemben.

-Jajj, ne, basszus! Tif, nem akarlak bántani - hangsúlyozta a bántani szót egy kis szünet után.

-Nem tudom, én ezek után nem vagyok biztos benne! - Mondtam, majd tekintetemmel az ajtót kezdtem keresni.

-Nézd...-nyomta vissza a vállaimat a falnak, így kényszerítve, hogy felé forduljak. - Nekem csak rosszul esik, hogy Harry így produkálja magát, és a tulajdonának tekint, érted?

-Tudtommal pont te ütötted meg! - Mondtam. A szám önálló életre kelt, és olyanokat mondatott ki velem, amiket amúgy nem szerettem volna.

-Á, remek, most már az ő pártját fogod? - Mondta unottan, egy kicsit leengedve a karjait. Kihasználva a helyzetet, megmozdultam, mire erősebben nyomott vissza az előző testtartásomba.

-Niall, engedj el, ez fáj! - Mondtam neki.

-Nem válaszoltál a kérdésemre! - kiabálta. Könnybe lábadtak a szemeim, és még inkább összehúztam magam. Féltem, és ami a legrosszabb volt, pont Nialltől.

-Niall, kérlek! - Mondtam.

-Tudod mi a legrosszabb? Tudod? - Kiabált. - Hogy Harry azt hiszi szereted. - Hangja elhalkult. Mintha csak meggondolta volna magát időközben. Ez nem Niall. Nem lehet.

- Talán...-kezdtem bele nagyon halkan. - Talán szeretem is... - Mondtam, mire dühösen felém fordult. Szemei a dühtől forrtak. Egyre erősebben szorította a karjaimat. Bár próbáltam szólni neki, egy hang sem jött ki a torkomon. Egyenetlenül vettem a levegőt, és egyre csak tartottam vissza a kitörni készülő könnyeimet. A fájdalomtól már zsibbadni kezdtem.
-Kérlek...-nyöszörögtem.
Mintha meg sem hallotta volna. Ahogy tudomásul vette, mi is történik, hirtelen elengedett. Szörnyen fájt a fejem, és meg is szédültem. Lecsúsztam a fal mentén. Mégis mi volt ez? Félve pillantottam Niallre, aki a kezét a szája elé kapta, mikor rájött mit is tett. 

-Tif, én... - Kezdte, mire Hary lépett be, akinek viszonylag hamar esett le a szitu. - Harry, ez nem az, aminek.... - Kezdett bele, de Harry félbeszakította.

- Gyere Tif, elmegyünk! - Mondta, majd odasétált hozzám, és felsegített. 

- Tif, kérlek... - Kezdte Niall, mire visszanéztem rá, majd hidegen elfordultam.

***

Az út lassan telt, és unalmasan. Milliónyi gondolat futott végig az agyamon, míg szakadatlanul bámultam ki az ablakon.

-Jól vagy? - Kérdezte Harry, nem mintha nem tudta volna a választ. - Bocs, hülye kérdés, csak nem tudom mit mondhatnék.

-Hát még én.

-Nézd, tudom, hogy nem segít, de ezt nem néztem volna ki Niallből.

-Igazad volt, tényleg nem segít.

-Gyere! -Intett, hogy dőljek a vállára, aminek lehetőségével éltem is.

-Fáradt vagyok! - mondtam.

-Nem sokára otthon vagyunk-suttogta.

-Meddig tart még a díjátadó? 

-Nem tudom pontosan, elég sokáig szoktak tartani.

Csendben tudomásul vettem. Mindenem égett. A szám, az arcom, a vállaim. Mintha csak álmodnék, ez nem történhet meg. Lehetetlen.

***

Amíg Harry kiment vacsit csinálni, felnyitottam a laptopom. Meg akartam nézni valami vicces filmet, vagy nem is tudom. Már egy ideje ülhettem tanácstalanul, mikor Niall rontott be az ajtón lihegve. A hirtelen hangoktól ijedten húzódtam arrébb. Kétségbe esetten nézett körül, mikor megpillantott engem. Gyorsan közeledett felém. Erősen behunytam a szemeim. Jaj Istenem, csak ezt ne!


*Hanna