| (Nem túl ideillő, tudom, de jobbat nem találtam :\) |
Hiányzott hajának lágy érintése,kellemesen csengő hangja... Bassza meg! Hiányzott Tif! De az az apró agyamba rögzült gondolat,nem engedte hogy cselekedjek.
***
Semmi kedvem nem volt lemenni a többiekhez,de a hasam szűnni nem akaró korgása máshogy gondolta. Ezért kénytelen voltam megmakacsolni magamat. Lassú csoszogó lépésekkel közelítettem meg a konyhát. A méhütőből előszedtem a csokis fagyit. Betettem a mikroba,és egy kicsit felolvasztottam. Miután ezzel végeztem,tovább csoszogtam a nappaliig,és levágtam magamat a kanapéra. Csak tömtem magamba a fagyit,nem törődve azzal,hogy a nyelvem zsibbadással tiltakozik a további hideg befogadása ellen.
*Tifany*
'Csak addig bírd ki,míg haza érsz '-agyamban ütemesen bukkantak fel ezek a gondolatok. De mégis,amikor haza értem,csak annyira volt erőm hogy lecsússzak a fal mentén. A szemeim égtek,de sírni mégse tudtam. Pedig mennyire jólesett volna most... Még mindig éreztem Niall illatát...Az érintését...Érdes ajkait,ami tökéletesen illeszkedik az enyémre...Nagy tenyereit,ahogy óvatosan hosszú hajamba csúsztatja őket...Vagy csak simán a hátamon tartja őket...Azokat,a dolgokat,amiket soha többet nem érezhetek... Hihetetlennek tartom, hogy olyan hirtelen, ennyire mélyen megérintette a szívemet.! Hogy...Hogy beleszerettem..De nem olyan buta lányos rajongással. Hanem igazán. Szeretem! A mécses ezeknél a gondolatoknál tört el. Zokogásom hangja az egész házat betöltette. Belülről feszítette valami a mellkasomat,valami,ami kiakart törni onnan. Ennyire keservesen talán még soha életemben nem sírtam. Csak feküdtem a földön,mert mozdulni egyszerűen nem tudtam. Csak most értettem meg igazán,hogy miért mondják azt hogy a szerelem fájdalmas dolog... Úgy látszik,most veszítettem el azt a személyt,aki leragasztotta volna Harry által feltépet sebeimet. Kellett egy kis idő míg összetudtam magamat annyira szedni,hogy legalább a földről feltudjak állni.
*2 nappal később*
Még mindig Niall pulcsiját szorongattam ami nálam maradt. Nem tudom elhinni hogy két napja semmi kommunikáció nincs köztünk. Egyszerűen semmi... Mármint,értem hogy azt mondta,vége..De akkor is a remény hal meg utoljára! Bár ami azt letti,az enyém szépen lassan kezd öngyilkos lenni...
*Niall szemszöge*
Próbáltam nem kimutatni azt,hogy mennyire fáj ez a helyzet. De én vagyok Niall Horan,ezért mindenki jobban tudja hogy mi játszódik le bennem. Utálom ezt a helyzetet! Az idő nagyobbik részét a szobámban töltöm. Mert egyszerűen nem tudtam Harry önelégült győztes mosolyát bámulni. Depis gondolataimat az szakította félbe,hogy valamelyik idióta konkrétan betört az ajtómon.
~Giwii
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése