#28 Eine Randi! :D

Kicsit homályos a kép, na nem baj... Üdvözöllek titeket, kedves olvasók, remélem még megvagytok, és jól vagytok! Elég szórakozott kedvemben vagyok, szerintem ezt a cím is mutatja, remélem attól még tetszeni fog! :D Kicsit (Nagyon) késtem, de most itt van. Ööööö, nem a legjobb, nem is a leghosszabb, talán azért nem annyira rossz! Csókollak titeket! :D :* Remélem tetszeni fog! Xxxx
- Harry nem kell úgy kezelned, mint egy gyereket! - Ütögettem a hátát, ami eléggé az ellenkezőjét bizonyította. Mikor észrevettem, hogy nem is reagál rám, dühösen fújtam ki a levegőt, majd hagytam, hadd cipeljen, mint egy óvodást. Kicsit sem lepődtem meg, mikor a szobájában lyukadtunk ki. Az ágyához sétált, és... - Várj, Harry, mit akarsz csin... - Kezdtem, de letett, khm, lecsapott az ágyra. Ezután persze ijedten nézett rám.
- Jól vagy? - Kapott a kezemért, és felhúzott ülő helyzetbe. Forgott velem a világ.
- Persze, Harry, ne kezelj úgy, mint egy tíz évest. - Mondtam neki.
- Biztos jól vagy? Hozzak vizet? - Terel. Hjaj. Tereli a témát.
- Harry, komolyan mondtam! - Emeltem fel a hangom.
- Oké Tif, tudomásul vettem. - Mondta, majd kiment a fürdőbe egy pohár vízért. - Idd meg! - nyújtotta.
- Harry, nem napszúrást kaptam, csak.... Csak nem tudom mi volt ez. - Mondtam. - Miért cipeltél el a konyhából? Tudod milyen megalázó volt?
- Nem kérsz valamit?- Guggolt elém, és megfogta a kezem, miközben a tekintetem kereste.
- Elég volt! Ne tereld már a témát. Mi olyan nehéz ezen? - Álltam fel.
- Nézd Tif, egyszerűen csak nem szeretnélek veszélyben tudni, érted? - Sóhajtotta.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - Néztem rá meredten. Oké, durva volt, amit Niall csinált, de nem fog nekem esni egy késsel.
- Igen? Akkor nézd meg a karod! - Mondta. Automatikusan eltakartam a kis lila foltot. Hirtelen felállt, felsegített engem is, majd szorosan átölelt. - Tudod, nagyon szeretlek Tif. - Mondta, majd eltolt magától, csak éppen annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni. Lehunyta a szemeit, sóhajtott, majd tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. - Nézd... - Megakadt. Mintha csak valami fontosat akarna közölni, én pedig csak álltam ott, és nem tudtam, mi folyik körülöttem. Újabb sóhaj. - Ha Niall-t választod, akkor rendben van. Illetve... - Kis szünet. - Fontos vagy nekem. A boldogságod is az. Ha mellettem nem vagy az, akkor nem kényszerítelek bele. - Leesett az állam. Sírni akartam, olyan megnyugtató volt. 100%-ig biztos lettem benne, hogy őt akarom. Míg Niall folyamatosan a visszaszerzésemen volt, addig Harry feladná a "játékot", csak hogy boldog legyek.
Az egyik kezemmel végigsimítottam az arcán. Ugyanolyan komoly volt, mint előtte. Halványan elmosolyodtam, és egy apró csókot nyomtam a szájára. Ismét magához ölelt. Olyan romantikusan komoly volt. A legszebb dolog, amit valaha értem tettek. A homlokát az enyémnek támasztotta, majd ő is elmosolyodott.
- Nem szeretem a komolyságot! - Kuncogtam. Nem vagy gyerekes, mi? Szinte hallottam, ahogy mondja. Nem mondta. Nem akarta elrontani a pillanatot.
- Ne menjünk el valahova? - Suttogta. Még mindig ugyanakkora távolságra álltunk egymástól, mint azelőtt. Minden olyan nyugis volt.
- Egy randi? - Nevettem.
- Ha szeretnéd! - Nevetett. - Idd meg a vized, és öltözz. Fél óra múlva indulunk! - Mosolygott.
- Hová? - Kérdeztem.
- Legyen meglepetés! - Kacsintott. - Úgy öltözz, mintha sétálni mennénk! - Mondta, majd kilépett az ajtón.
Magamat is megleptem, hogy milyen hamar készültem el. Lesprinteltem a konyhába, ahol Niall még mindig a "reggelije" maradékát tüntette el. Illetve, csak próbálta.
- Ne segítsek? - Fordultam hozzá. Meglepődve nézett rám. Az arcára szinte azonnal mosoly ült ki.
- Nem, hagyd csak! - Mondta, majd visszafordult a pult felé, és folytatta a letisztítását. Hirtelen megállt, majd kérdőn felém fordult újra. - Te kisminkelted magad? - És mondja ezt úgy, mintha amúgy még sosem látott volna sminkben. Kösz, Niall, kösz!
- Harry azt mondta, elvisz valahova. - Motyogtam.
- Értem. - Mondta. Láttam rajta, hogy kérdezne valamit, de inkább visszatartotta. Én is jobbnak láttam, ha nem bonyolódunk bele mélyebb beszélgetésbe. Majd egyszer. Talán. És végszóra az én drága barátom is tiszteletét tette.
- Indulhatunk? - Kérdezte mosolyogva.
- Persze! - Mondtam, majd kiléptem az ajtón. Futólag még hallottam, ahogy Harry mondja Niall-nek, hogy szóljon Liam-éknek, hogy elmentünk. Nem sokára felbukkant mellettem. - Nem is tudtam, hogy ti tudtok egymással értelmesen is beszélgetni! - Nevettem, majd belé karoltam, és elindultunk.


*Hanna

#27 Játékosság

Na sziasztok! Itt van egy új rész Giwii jóvoltából, reméljük tetszeni fog (nekem nagyon tetszett), igaz, késett egy kicsit, de megéri várni rá, remélem nektek is szintúgy. Olvassátok! Xoxoxo

Amikor reggel felébredtem, Harry már nem volt mellettem. Szóval semmi értelme nem volt vakon tapogatózni azon az oldalon, ahol lennie kellett volna. Pedig tisztán emlékszem rá hogy este még a derekamnál fogva ölelt magához. A padló még hideg volt, de nem érdekelt. Egyszerűen muszáj megtudnom, hogy miért ment el.
- Harry?... - löktem be óvatosan a szobája ajtaját. A fürdőszobájából éneklés hallatszott ki. Most úgy láttam a legjobbnak, ha békén hagyom, és majd később derítem ki, hogy mégis miért ment el. Ahogy kiléptem az előtérbe, odakozmált étel illata - elnézést, szaga! - csapta meg az orromat. A lábaim tudatos parancs nélkül vittek előre. Mire észbe kaptam, már a konyhaközepén álltam, azzal a személlyel, aki odaégette a reggelijét.
- Niall te mégis mit csinálsz? - kapkodva lezártam a gázt az oda égetett tál felett.
- Rántottát… - hangja csendes, és döbbent volt. - vagy is csak próbáltam. - pontosította válaszát.
- Ja, hogy ez rántotta akart lenni. - vizsgáltam kételkedve a gőzölgő edény tartalmát. Egymásra néztünk, majd a „reggeli” és ismét egymásra, végül kitört belőlünk a nevetés. Meglepő hogy a tegnap esti után tudok így beszélgetni vele. Bár abban nem vagyok biztos, hogy azt is kibírnám egy rezdülés nélkül, ha hozzám érne.
- Tif? Tif merre vagy? - hallatszott Harry kétségbe esett hangja a lépcső felől.
- Konyha. - tájékoztatta Niall nyugodt hangon. Az egy dolog hogy Niall nyugodt, de abban már nem vagyok biztos, hogy Harry is az. Főleg most, hogy félt 'az ördögtől', akivel úgy mellesleg, én eléggé jól elvagyok.
- Ne merészelj a közelébe menni! - vicsorgott Harry. Elkapta a csuklómat és a háta mögé taszított. Megesik, hogy ijesztően akart hatni Niall-re, de neki a szeme se rebbent. Nem tudom eldönteni, hogy azért, mert jelenlegi helyzetében jobban hasonlított egy kis Tarzanra, vagy csak, úgy mert megszokta már Harry birtoklási mániáját.
- Mert ha igen, akkor mi lesz? - Niall arcára egy kihívó mosoly kúszott, ezzel tovább hergelte Harryt.
- Ne játssz a türelmemmel Horan! - emelte fel a hangját indulatosan. Ki akartam szabadítani a kezemet, hogy közbe avatkozzak, de Harry teljesen megakadályozott a mozgásban.
- Most mondom el utoljára! Takarodj! A! Közeléből! - minden egyes szót külön mondott ezzel jobban kihangsúlyozta a mondani valóját.
- Harry elég! - próbáltam leállítani, de mintha meg se hallott volna, elkezdett kifelé húzni. Amikor megmakacsoltam magam, akkor csak egyszerűen a vállára dobott, mintha csak egy két kilós krumplis zsák lennék. Megalázó, és ennek tetejébe úgy kezel, mint egy gyereket, aki nem tudja megvédeni magát.
- Sajnálom… - súgtam Niall-nek, akinek az arcán még mindig ott játszott az a mosoly.

#26 Kisses

Hejj emberek! Tudom, elég későre sikerül ez a rész, de azért még aki ébren van, elolvashatja. Remélem tetszik! Csók nektek! Jó éjszakát! :)
Egy csészét fogott a kezében, és az ablakon nézett ki. Olyan csodálatosnak tűnt, mégis olyan gyengének. Olyan volt, mintha üvegből lenne, mintha bármelyik pillanatban összetörhetne. Az elmém elraktározta a képet. Olyan tökéletes volt, még így, megtörve is. Leírhatatlan.Ahogy észrevett, ijedten fordult felém. Beleképzeltem magam a helyzetébe, és próbáltam úgy beszélni vele. Mintha ő lett volna a szarvas, és pedig a vadász. Egy rossz mozdulat, és elszalasztom. Kérlek! Kérlek, ne cseszd el! Imádkozott a tudatalattim. Nem, azt én sem akarom.
- Nézd, tudom, hogy mit gondolhatsz, de nem szeretném, hogy gondold! - Kezdtem, és a hatás érdekében felemeltem a kezem - Tudom, hogy mit tettem. - léptem közelebb - és tudom, hogy nincs mentségem, sőt, még csak magyarázattal sem tudok szolgálni, de el kell, hogy mondjam... - értem oda hozzá. Nem mertem egyből az ágyra ülni, hanem helyette elé térdeltem. - Nagyon hiányzol! - Hajtottam le a fejem.
- Érdekesen mutatod ki. - szólalt meg rekedtesen. Elmosolyodtam. Ő is elmosolyodott.
- Annyira, de annyira sajnálom! - Suttogtam, és a fejem az ágyra hajtottam elé.
- Tudom. - suttogta, majd megsimította a hajam. Hirtelen felemeltem a fejem. Mélyen a szemébe néztem.
- Te is hiányzol nekem... - törte meg a csendet suttogva. Majdnem olyan halkan, hogy azt hittem, csak én képzeltem. Ránéztem, mire lesütötte a szemét. Nem mertem elmosolyodni, hátha még kiderül, hogy tényleg csak képzeltem. Aztán gondoltam, megragadom a lehetőséget!
- Szeretlek. - Néztem rá komolyan.
- Én is... - Mondta rövidesen utána. Szeret! Szeret! Tényleg szeret! Hihetetlenül boldog lettem.
- De miért nem mondtad korábban? - Kérdeztem amolyan enyhe dorgálás képen.
- Nem mondtam? Minden egyes dolgot azért tettem, hogy együtt maradhassunk. Te szakítottál velem! - Lett hirtelen dühös. Hát én nem így láttam a dolgokat.
- Azt mondtad Harryt szereted! - Kaptam fel én is a vizet.
- Ez bonyolult. - fordult el tőlem.
-Az? - kérdeztem a tekintetét keresve.
- Harry volt a legjobb barátom évekig! - Csattant fel.
- Aztán otthagyott! - emlékeztettem.
- Velem volt, mikor nem! Ő sose bántott... - Halkult el. Dühös voltam. Nagyon dühös. Én voltam ott neki mindig, Én álltam mindig mellette, Én öleltem, és Én szerettem őt igazán. Harry csak befejezte, amit nekem nem sikerült, de ez az egész az ő hibája, nem az enyém.
- Fizikailag! - Mormogtam. Hihetetlenül dühösen nézett rám.
- Menj ki! - küldött ki. - Azonnal menj ki! - kiabálta elfojtott sírással, majd mikor nem mozdultam, felállt. Én is felálltam. Próbálta nyomni a mellkasom, hogy kifelé tereljen, de nem ment neki. Megfogtam a csuklóját, és felemeltem. Hadonászással próbálta kiszabadítani a kezét, miközben folyamatosan sírt.
- Engedj el! Nem akarlak lát... - kezdte, de megcsókoltam. Nem is tudom, mit képzeltem. Biztos voltam benne, hogy értelmet nyer minden, ha megcsókolom. Csak emlékeztetni, hogy mit veszített. Hogy mit veszítettem. Totálisan lesokkolt, mikor visszacsókolt. Tényleg szeret! Igazán. Ahogy ajkaink elváltak, a homlokomat az övének támasztottam. Ellentétet láttam benne. Folyamatosan csak sírt, de mégis visszacsókolt. Apró puszit akartam lehelni az ajkára, mikor elhúzódott.
- Menj ki! - suttogta. Totál lefagyva álltam vele szemben. Próbáltam menteni, ami menthető. Próbáltam kapaszkodni az utolsó szalmaszálba, bár tudtam, hamarosan leesek, de meg kellett, hogy próbáljam. Muszáj volt.
- Hiányzol! Vissza akarlak kapni! - Közeledtem ismét, de megint hátrált.
- Niall, menj ki! - suttogta. - Kérlek...
- Mégis mire volt jó ez az egész? Akkor miért csókoltál vissza, ha nem kellek? - Fájdalmasan összeszorította a szemeit. - Legyen! - Mondtam, majd kiviharzottam a szobából. Harry szobájából. Éppen jöttem ki, mikor összefutottam vele.
- Remélem, most boldog vagy! - Morogtam, majd otthagytam. Még hallottam, ahogy megkérdezi Tifet, hogy jól van-e, majd bementem a szobámba, és bezártam az ajtót. El kell, hogy döntse végre, kit is akar, mit is akar! Harry vagy én! A kettő együtt nem működik.

*Tifany*

Nem sokkal Niall távozása után Harry lépett be. Tekintete féltő volt. Az ágy szélén ültem még mindig megsemmisülten. Egy tányért adott a kezembe, egy szendviccsel. Sokáig csak néztem. Ő mellettem ült, és biztos vagyok benne, hogy engem nézett. Rá emeltem a tekintetem. Sóhajtottam.

- Szeretsz te engem? - kérdeztem. Láttam, hogy váratlanul érte a kérdésem. Kínosan kezdte dörzsölni a tarkóját.

- Azt hittem neked kell tisztáznod magadban a dolgokat! - Mondta. Csalódottan néztem rá. Lehajtottam a fejem, és a szendvicsem kezdtem vizslatni. Hirtelen az ujja az állam alatt termett, és az arcom felé fordította. Elmosolyodott, majd megpuszilta a szám. - Edde meg a szendvicsedet! - suttogta, majd ő is beleharapott a sajátjába.

#25 Broken

Sziasztoook! :) Itt az új rész Giwiitől, én pedig hozom a következőt hamar, mert totál megszállt az ihlet! Remélem sikerül is összehozni! Addig is csók nektek, és igyekszem sietni!!!! :)

Koppanást hallottam, ezért félve kinyitottam az egyik szememet. Niall előttem érdekelt. Arcát a tenyerébe temette.
- Annyira, de annyira sajnálom! - szavai nehezen kivehetőek voltak. Kicsit közelebb húzódtam hozzá. De igazán nem tudtam megszólalni. Csak ültem a közelében. Csendben. Ennyit tudtam tenni.

* Niall szemszöge*

Dermedten ültem végig a kocsiban hazafelé. Csak most kezd eljutni a tudatomig hogy mit tettem. Fájdalmat okoztam annak a személynek, akivel boldogan élhettem volna. Annak, akit bárkinél jobban félek elveszíteni. Hogy lehettem ekkora balfék? Mindent, de mindent sikerült magamtól eldobnom… Igazán megértem, ha Harry-t akarja helyettem.
– Hé, haver, mi a baj? - csapott Zayn a vállamra azzal a szándékkal, hogy fel tudja hívni a figyelmét.
- Tudod milyen érzés az, ha elcseszed azt az esélyt, ami egy karnyújtásnyira van tőled? - néztem rá,megnyúzott tekintettel. Zayn megdörzsölte borostás állát.
- Biztos, hogy tettem, de így nem tudom. Mondanál egy konkrét példát? - nézett rám barna fürkésző tekintettével.
- Ühüm… Nem lényeges… - legyintettem. Nem értheti, ő biztos nem tett tönkre semmit ennyire életében. Amint megállt az autó, átmászva a többieken próbáltam előbb bejutni az ajtón. Egyenesen Harry szobájába futottam. Tudtam, hogy ott fogom találni Tiff-et. Csak azt nem gondoltam, hogy ennyire rossz állapotban fogom látni. De főleg arra nem gondoltam, hogy így fog rám reagálni ...Ez megrettentet. Összetört…

*Giwii

#24 Kérdések és Tévedések

 Sziasztok drágák, ne haragudjatok a késésért, tudom, hogy nagyon ritkán vannak új részek, és eléggé rendszertelenül, de ahogy van időnk, hozzuk az új részeket. Őszintén remélem, hogy megéri nektek. Próbálok minél hosszabbakat, és jobbakat hozni, remélem ez a hosszabb rész kárpótol titeket kicsit! 

Amit véget ért a csókjuk, elkezdtem feléjük rohanni. Fejben már elképzeltem, mit is fogok tenni/mondani neki, mikor a lábaim legyökereztek. Olyat láttam, amiről soha életemben nem akartak elhinni, hogy valaha is látni fogom. Az alatt a röpke pillanat alatt, ahogy egymás szemébe néztek, Tif láthatóan beleszerelmesedett Harrybe. Minden érzelem kiült az arcára. A boldogság, a szerelem, a csodálat. Nem lehet! Eddig legalább annyival tudtam magam boldogítani, hogy a románcuk mű, és megrendezett. Ezt innentől már nem mondhattam el. Az én tündökletes Tifanym abban a pillanatban ábrándos kislánnyá változott. Olyat láttam a szemeiben, amit a velem töltött ideje alatt sosem. Legszívesebben üvöltöttem volna. Hogy lehet ez? Mit ronthattam el? Mikor történt mindez? Erősen törtem a fejem, hogy hagyhattam a dolgokat ennyire kicsúszni a kezeim közül.

*Tifany szemszöge*

Az a csók meglepett, de ami utána következett még inkább. Harry szemeibe nézve emlékképek rohantak meg. Minden akkor még érthetetlen tett, hirtelen értelmet nyert.  Nem tudtam mást tenni, mint bámultam a szemeibe, és mintha egyre mélyebbre zuhannék. Menthetetlenül beleestem, pedig szentül meg voltam óla győződve, hogy Niall iránt érzem ugyanezt. Az ember nem lehet egyszerre két emberbe szerelmes. Mikor észhez tértem, ránéztem az ajkaira, és azonnal a kiszúrtam, a sminkkel ugyan gondosan elrejtett kis sebet, de túl közel voltam, hogy ne vegyem észre.

-Jól vagy? - suttogtam

-Persze, miért ne lennék? - szűrte ki az automatikusan mosolygó ajkai közül.

-A szád... 

-Ja, már nem vészes! - mondta, majd rám mosolygott. Viszonoztam a gesztust, majd gyorsan besiettünk a díjátadóra, ahol már sztárok tömbkelege várta a fiúkat, mint utolsó díszvendégeket. Mindenki mese szép volt. Engem főleg a ruhák varázsoltak el. Csillogó szemekkel figyeltem, mi történik a sztárvilágban, és nagyon jó volt egy kicsit a részesévé válni ennek a teljesen más életformának is. Harry mellettem foglalt helyet, és mikor kicsit csöndesedtek az emberek, közel hajolt a nyakamhoz, és adott rá egy puszit. Beleborzongtam az érzésbe.
- Harry! - suttogtam
- Hm? - mosolygott
- Ki kell mennem a mosdóba. - suttogtam kelletlenül. Fél szemöldökét felvonta, mintha csak meg akarta volna kérdezni, "pisilned kell?".
- Meg akarom igazítani a sminkem. - ráztam a fejem.
- Oké, de siess, nem sokára mi jövünk. - Mondta, majd felállt, hogy ki tudjak menni, amit megkönnyített, hogy a sor legszélén álltunk.
- ha nem jönnék vissza öt percen belül, kijöhetsz értem! - Nevettem fel halkan.
Kiérve a folyosóra, a feliratokat kezdtem böngészni. Nehézkesen megtaláltam a mosdót, és elindultam, mikor az egyik ajtó előtt elhaladva valaki berántott a sötét helyiségbe.

*Niall*

Már folyt a díjak átadása, mikor észre vettem, hogy Tif és Harry halkan beszélgetnek. Bosszantott. Nem is az, hogy hallottam őket, hiszen nem így volt. Bosszantott a boldogságok. Bosszantott, hogy az enyém lehetne az a boldogság, ha nem vagyok ilyen vak idióta. Tifa hirtelen felállt, és az ajtók felé indult. Ez volt a tökéletes alkalom, hogy beszéljek vele. Tudnom kell, mi volt az a pillantás. Mi ez az egész. Mikor már kiértem, nem láttam sehol. Gondoltam, a mosdóba megy. Fogalmam sem volt, mit fogok neki mondani, vagy egyáltalán hogy akarom tálalni, amit mondanék neki. Átmentem a "B" folyosóra, ahol rövidebb idő alatt tudok odaérni.  Ahogy kiértem volna a raktár elé, megpillantottam. Eluralkodott rajtam valami, amit nem tudtam megfékezni. Hirtelen felindulásból berántottam Tifet az ajtón, aki ijedtében nem is tudott reagálni, csak automatikusan indult a teste abba az irányba, amelyikbe én kényszerítettem. Mikor lesett neki, hogy mi is történik, már késő volt megszólalni.

*Tifany*

-Niall, te mit... - kezdtem bele, de ő erőszakosan kapcsolta a száját az enyémre, miközben neki nyomott a hideg falnak. Megijedtem. Hirtelenjében nem tudtam mit kéne csinálnom. Túl gyengének bizonyultam vele szemben, ami ezúttal egyáltalán nem tetszett. Mi ez az egész? Ez nem Niall! Ő mindig gyengéd, sosem használná ki, még az ilyen helyzeteket sem. Nem tudtam semmire sem gondolni. Semmi sem tűnt értelmesnek. Hosszú percek teltek el, mire végre leszállt az ajkaimról. Dühösen néztem rá, mire felindultam elkezdte birizgálni az övcsatját, amitől megijedtem.

-Mi... Mi-it akarsz csinálni? - Kérdeztem, és tettem egy lépést hátra, de a fal megakadályozott, hogy tovább haladjak. Nem is mertem arra gondolni, amire valójában gondoltam, és reméltem, hamar elmúlik ez a szörnyű gondolatmenet a fejemben.

-Jajj, ne, basszus! Tif, nem akarlak bántani - hangsúlyozta a bántani szót egy kis szünet után.

-Nem tudom, én ezek után nem vagyok biztos benne! - Mondtam, majd tekintetemmel az ajtót kezdtem keresni.

-Nézd...-nyomta vissza a vállaimat a falnak, így kényszerítve, hogy felé forduljak. - Nekem csak rosszul esik, hogy Harry így produkálja magát, és a tulajdonának tekint, érted?

-Tudtommal pont te ütötted meg! - Mondtam. A szám önálló életre kelt, és olyanokat mondatott ki velem, amiket amúgy nem szerettem volna.

-Á, remek, most már az ő pártját fogod? - Mondta unottan, egy kicsit leengedve a karjait. Kihasználva a helyzetet, megmozdultam, mire erősebben nyomott vissza az előző testtartásomba.

-Niall, engedj el, ez fáj! - Mondtam neki.

-Nem válaszoltál a kérdésemre! - kiabálta. Könnybe lábadtak a szemeim, és még inkább összehúztam magam. Féltem, és ami a legrosszabb volt, pont Nialltől.

-Niall, kérlek! - Mondtam.

-Tudod mi a legrosszabb? Tudod? - Kiabált. - Hogy Harry azt hiszi szereted. - Hangja elhalkult. Mintha csak meggondolta volna magát időközben. Ez nem Niall. Nem lehet.

- Talán...-kezdtem bele nagyon halkan. - Talán szeretem is... - Mondtam, mire dühösen felém fordult. Szemei a dühtől forrtak. Egyre erősebben szorította a karjaimat. Bár próbáltam szólni neki, egy hang sem jött ki a torkomon. Egyenetlenül vettem a levegőt, és egyre csak tartottam vissza a kitörni készülő könnyeimet. A fájdalomtól már zsibbadni kezdtem.
-Kérlek...-nyöszörögtem.
Mintha meg sem hallotta volna. Ahogy tudomásul vette, mi is történik, hirtelen elengedett. Szörnyen fájt a fejem, és meg is szédültem. Lecsúsztam a fal mentén. Mégis mi volt ez? Félve pillantottam Niallre, aki a kezét a szája elé kapta, mikor rájött mit is tett. 

-Tif, én... - Kezdte, mire Hary lépett be, akinek viszonylag hamar esett le a szitu. - Harry, ez nem az, aminek.... - Kezdett bele, de Harry félbeszakította.

- Gyere Tif, elmegyünk! - Mondta, majd odasétált hozzám, és felsegített. 

- Tif, kérlek... - Kezdte Niall, mire visszanéztem rá, majd hidegen elfordultam.

***

Az út lassan telt, és unalmasan. Milliónyi gondolat futott végig az agyamon, míg szakadatlanul bámultam ki az ablakon.

-Jól vagy? - Kérdezte Harry, nem mintha nem tudta volna a választ. - Bocs, hülye kérdés, csak nem tudom mit mondhatnék.

-Hát még én.

-Nézd, tudom, hogy nem segít, de ezt nem néztem volna ki Niallből.

-Igazad volt, tényleg nem segít.

-Gyere! -Intett, hogy dőljek a vállára, aminek lehetőségével éltem is.

-Fáradt vagyok! - mondtam.

-Nem sokára otthon vagyunk-suttogta.

-Meddig tart még a díjátadó? 

-Nem tudom pontosan, elég sokáig szoktak tartani.

Csendben tudomásul vettem. Mindenem égett. A szám, az arcom, a vállaim. Mintha csak álmodnék, ez nem történhet meg. Lehetetlen.

***

Amíg Harry kiment vacsit csinálni, felnyitottam a laptopom. Meg akartam nézni valami vicces filmet, vagy nem is tudom. Már egy ideje ülhettem tanácstalanul, mikor Niall rontott be az ajtón lihegve. A hirtelen hangoktól ijedten húzódtam arrébb. Kétségbe esetten nézett körül, mikor megpillantott engem. Gyorsan közeledett felém. Erősen behunytam a szemeim. Jaj Istenem, csak ezt ne!


*Hanna

#23 vörös köd

Na gyerekek, nagyon ügyesek voltunk Giwii-vel, mert most, mivel egymás írásaira is kíváncsiak vagyunk, hamarabb hozzuk részeket, ezzel is bepótolva azt a sok kimaradást! Remélem örültök neki! :) Xoxoxo

Meglepően kellemes volt,hajnalban Harry karjai között kelni. Majdnem olyan jó,mint tegnap este Niall nyugtató karjai között lenni. Igaz,hogy a kettő majdnem ugyan az,de ott van az az apró hajszálnyi különbség. Az az apró különbség,ami annyi mindent megváltoztathat. Vajon megfog változtatni? Már csak annyira kell rájönnöm,hogy kihez ragaszkodom,és hogy kit szeretek. Gyakran hallom azt,hogy "Ha igazán szeretted volna az elsőt,soha nem szerettél volna bele egy másodikba." De az én esetemben honnan számít a második? Mert ez az én esetemben bonyolult.!Még a fejem is bele fájdul ebbe a sok buta gondolatba... -Hmmm,szép jó reggelt hercegnő!-hallottam meg Harry jellegzetesen rekedtes hangját közvetlenül a fülem mellől. Bele kúszott a látóterembe,és már csak arra lettem figyelmes,hogy ajkai közelítenek az enyémhez .Apró kezeimet a mellkasára tettem,ezzel még pont megtudtam állítani. -Mi a gond?-fürkészte aggódva az arcomat. Azok az imádni való gödröcskék,amik előbb még ott ültek ajka szegletében,most eltűntek. Pedig bármit megtettem volna,ha most ebben a pillanatban láthatnám őket. -Figyelj...-kissé küszködve kerestem a szavakat. Nem tudtam hogy hogyan mondjam el neki,hogy mi bajom van ezzel az egész dologgal. -Oké,bármi gond van,hidd el,megtudjuk beszélni!-kezei rátévedtek az enyémre és erősen megszorította azt. -Igen,ezt tudom. Mindig is tudtam!-biztosítottam egy szükségtelen hamis mosoly mellett. Ujja hegyével óvatosan megcirógatta az arcom oldalát. Az ő arcán nem látszott más,csupán az aggodalom miattam. -Ne aggódj,semmi komoly...-ajkamat rágcsáltam.-Csak szerintem addig,nem kéne így viszonyulnunk egymáshoz,míg nem rendeztem magamban az érzelmeket. Azt,hogy melyikőtök iránt mit érzek...!-kissé odébb húzódtam mellőle,amint észrevettem az arcára kiült csalódottságot. -Értem.-biccentett,majd duzzadt alsó ajkát beszippantotta,és rágcsálni kezdte azt. 

*Niall szemszöge* 

Az este folyamán alig tudtam levenni a szememet Tif-ről. Ez nem is csoda,hiszen ez a ruha többet fedett fel,csodálatos lábaiból,mint amit szerettem volna. Harry, annyira természetesen tartotta kezeit a derekán,mintha csak oda teremtették volna őket. Pedig rohadtul nekem kellett volna ott lennem vele! Amint Harry észrevette,hogy őket figyelem,huncut mosolyra húzta az ajkát,szemeiben pedig gonosz fény csillant. Hirtelen maga felé fordította Tif-et,és apró ajkaira nyomta az övéit. Nem tehetek róla,de az agyamat ellepte a vörös köd. Ezért meggondolatlanul cselekedtem...


*Giwii

#22 Lips

Elgondolkodtam. Hiszen nem érzek már Tif iránt semmit, ugye? Bizonytalannak éreztem magam, de miért? Tisztában vagyok az érzéseimmel, vagy még sem. Az agyam villámgyorsan kattogott. Mi történik velem? Nem szerethetek bele újra. Gondolat menetemet Niall szakította félbe.

- Elengedhetnéd már a felszínes érzelmeidet, amikkel azt akarod bizonyítani, hogy nem csak egy utcalánnyal tudsz kapcsolatot létesíteni. - Mondta közömbösen.

- Ha igazán szeretnéd, nem tetted volna ezt vele! Nem hagytad volna el, hogy teljesen összetörjön, és mikor végre talpra állt, nem kezdted volna újra ezt az egészet! - Mondtam szinte kiabálva.

- És te igazán szereted? - Kérdezte, majd időt sem hagyva a válaszra, ismét megszólalt. - Én is így gondoltam. Most pedig jól figyelj Harry Styles, mert csak egyszer mondom el: Maradj távol Tiftől! - Mondta közelebb hajolva, hogy csak én halljam.

- Egyet ne felejts el, Niall Horan, Tiffel közöl múltunk van, ami mindig többet fog érni, mint a ti szánalmas jelenetek, mert rám mindig számíthatott, nem úgy mint rád! - Mondtam neki, én viszont ügyelve arra, hogy mindenki meghallja. Nem állhatok a gyenge, esetlen szerelmes szerepében, az Niall posztja, nem az enyém.

- Akkor is biztos számíthatott rád, mikor az X-faktor után olyan szépen leléptél, ugye? - Kérdezte azt gondolva, hogy most lealázott, ám ezután jött csak az én csattanóm, aminek köszönhetően, bármikor, bárhogy meg tudom alázni.

- Mi lenne, ha ezt a beszélgetést folytatnánk a holnapi díjátadón, ahova Tiffel megyek. - Mondtam, majd közelebb hajolva a füléhez, belesuttogtam: a barátnőmmel.

Amint meghallotta a szót, amitől mindig is rettegett, hogy más szájából hallja majd, ellökött, és behúzott egyet. Örömmel vettem tudomásul, hogy felrepedt a szám, ugyanis időközben észrevettem, hogy Tif a lépcső tetején áll, és figyel minket. Ránéztem, mire Niall idegesen hátra fordult. Tif könnyes szemekkel nézett le ránk, majd eltűnt a lépcső melletti fal mögött. Niall dühösen nézett rám, majd kilépett az ajtón. Az Apró fájdalmas öröm után leesett, hogy ha nem kezelem le a sebem, holnapra nagyon csúnya lesz, ami nem megengedhető egy díjátadón. Felmentem az emeleti fürdőszobába, és egy vizes törölközővel borogatni kezdtem a szám. Bele néztem a tükörbe, és megláttam benne Tifet az ajtó mellett. Hátra fordultam, mikor láttam, hogy meg akar szólalni.

- Jól vagy? - Suttogta.

- Ezt leszámítva - mutattam a számra - igen. - elmosolyodott a válaszon.

- Akkor örülök! - Mondta egy halvány mosollyal az arcán, majd megfordult, feltételezem azzal a céllal, hogy kimegy, de utána szóltam.

- Tif! - Kezdtem bele, mire féloldalasan vissza fordult felém. - Mi lenne, ha néznék egy filmet, rendelnénk pizzát, és bebugyolálnánk magunkat pár takaróval...- mondtam, majd hagytam egy kis szünetet - Mint régen... - Mondtam halkabban. Elmosolyodott. 

- Azt hiszem az rám férne! - Válaszolta.

- Akkor rendelek két pizzát, te pedig addig keress egy filmet! - Mondtam, majd vissza helyeztem a törölközőt az ajkamra.

- Azt nem úgy kell, mondta, majd elvette a törölközőt, friss vizet engedett rá, és óvatosan hozzá nyomta a számhoz. - Mosolyogva nézett a szemembe. Lenéztem rá, egyenesen a szemeibe. Vissza adta a kezembe a kis fehér törölközőt, majd adott egy puszit az arcomra, és kiment.

Bár nem tudtam mire vélni ezt a tettét, biztosítottam róla magam, hogy ez csak egy baráti gesztus volt, semmi több. Elmosolyodtam, majd lementem a földszintre a telefonomért.

***

*Tifany Szemszöge*

- Oké, tudom, hogy én akartam horrort nézni, de azt hiszem, meg gondoltam magam! - Mondtam, majd a képernyőn lévő véres lányra nézve felsikítottam, és az arcom Harry mellkasába fúrtam. Ő védelmezőn átkarolta a vállaim. Nem néztem a filmet, csupán a hangokat hallottam, de néha még azokon is összerezzentem. 

- Mondanám, hogy aludj itt, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - Mondtam.

- Kérlek! - Nézett fel rám ijedten. Válaszul közelebb húztam magamhoz, és megborzoltam a haját. Felnevetett. Rám nézett. Ismét mélyen egymás szemébe néztünk, hosszú ideig, mikor olyat tettem, amivel magamat is megleptem. Egy kicsit megdőltem felé. Tudni akartam, hogy reagál. Pislantott. Ajkai elváltam egymástól, majd egyre csak csökkentettük a köztünk lévő távolságot, míg végül összeértünk. Kezeit az arcomra tette, én pedig átkaroltam a derekát, amihez oda jutottam, mikor felült. Óvatosan csókolóztunk, mikor éreztem, hogy az ajkam ismét vérezni kezd. Felszisszentem, majd kicsit hátrébb dőltem.

- Sajnálom. - Suttogta, majd lesütötte a szemét. Két ujjam az álla alá tettem, majd felemeltem, hogy szemébe tudjak nézni. Elmosolyodtam, és adtam egy rövid puszit a szájára. Felálltam, kivettem a fiókból egy sebtapaszt, majd vissza sétáltam hozzá, és felsegítettem a földről.

- Gyere, menjünk aludni! - Mondtam, mire némán bólintott egy aprót, majd elindultunk a szoba másik felében lévő ágyhoz.